Egy szemeszter Svédországban

Egy szemeszter Svédországban

A visszaérkezés és az utolsó hetek

2019. január 07. - Lilla23

Ma érkeztem vissza Örebroba, ugyanolyan hosszú út volt, mint az első alkalommal. Furcsa úgy ittlenni, hogy már csak 2 hétig tart és vége az Erasmus félévemnek. Mindenki próbálja még a legtöbbet kihozni az utolsó napokból, de a sok egyetemi teendő mellett elég nehéz mindenre időt szakítani. Most a tanulás tölti ki a mindennapjaimat, és ez változatlan lesz a következő hetekben, úgyhogy túl sok élményről nem tudok sajnos beszámolni. 

A félév zárása következik most a tanulmányokkal, mindenki próbálja a maximumot kihozni magából így a végén. Nekem most két tárgyam van, az egyikből még 3 beadandó dolgozatom van, a másikból 2, illetve egy vizsga január 18-án, úgyhogy tényleg rendesen összesűrűsödtek a dolgok, és sajnos a csapatmunka is nehézkesen működik. A Corporate finance kurzuson írandó dolgozatban egy vállalatot kell értékelnünk, és ajánlást tenni az elképzelt befektetőnek, hogy érdemes-e az általunk választott cégbe invesztálnia. Érdekes feladat, és nagyon hasznosnak találom, azonban az egyelőre kérdéses, megvan-e a kellő hátterünk egy ilyen elemzéshez. 

Ami a társasági életet illeti, most zajlanak majd az utolsó bulik is, a szokásos helyen, a Red House-ban. Illetve az utolsó találkozások és közös programok is, akivel csak tudok, igyekszem találkozni. Páran azonban már karácsony után nem jöttek vissza, úgyhogy a csapat már nem teljes.

A táj azonban nagyon szép havas, most igazán téli hangulat van, bár karácsony előtt nagyobb hó volt, az úton a gyönyörű havas fenyőerdőket csodáltuk. 

red_house.jpg

Red House

A bejegyzés trackback címe:

https://erasmussvedorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr4914608852
süti beállítások módosítása